Ahogy egy középkori templom sokszor lemeszelt, majd előbukkanó
falkép-töredékeiből következtethetünk az eredeti szépségére, az életmódra, a
hely történetére és a kép alkotóira is, úgy kínál Benyhe István kötete átélhető,
kiegészíthető és újra felfedezhető részleteket saját múltunkból, az elmúlt
századról. Mintegy trianoni visszatekintésként, szinte történeti sorrendben
tekinthetjük át ezekben az írásokban három nemzedék sorsformáló állomásait az
első világháború korától a rendszerváltozásig. Minden írás egy-egy mozaikdarabja
az elmúlt század emlékezetének, és ezek töredékeiből áll össze az olvasóban a
jelen forgatagától csak nehezen látható valóság. A könyvecske írásai rejtetten,
szinte észrevétlenül boncolgatják, hogy mit is teszünk a múltunkkal, amikor új
életet kezdtünk. A megváltozott környezet, az új eszmékre és hitekre váltás
mögött hogyan munkál, pislákol vagy lüktet a végre levetett, vagy eltemetni
kényszerült múlt. A kötetet záró kisregény Rejtő Jenő-i eszközökkel, az abszurd
és a valóság teljes keveredésében mutatja be a rendszerváltás világát egy
budapesti kerületben. Kisebbségi lét, bűnözés, erotika és feltörekvés, politikai
kalandorság és ezernyi furfang, amit a megélhetés parancsa kikényszerít. Az
írásból egy szinte ismeretlen Budapest rajzolódik ki előttünk, amit leginkább
egy kerülettel azonosítunk, de érezzük, hogy fővárosunk szegényei, elesettjei,
bevándorlói, azok sanyargatói és maga a rendszer, ami az ő alulnézetükből
bontakozik ki előttünk, nem köthető konkrét helyhez, sőt talán országhoz sem.