Úgy van az, hogy az ember gyereke spórul, törekszik, spórul, törekszik, spórul,
törekszik, amíg csak bele nem vénül ebbe, ki nem hullik a haja meg a foga, s
akkor hirtelen valami könnyebbséget érez a bal bordája alatt - vallják
generációk óta a Nádor vármegyei Égetthalmon tősgyökeres Balogh család tagjai,
akiknek annyira a vérükbe ivódik a gyarapodási kényszer, hogy számukra az élet
örömeire már csak gondolni is pazarlás. Világháború, forradalom,
tanácsköztársaság vagy gazdasági válság sem tántoríthatja el őket - még a
rozsdás boronaszögekből krampácsolt fogsorú fölszegi Hétkórság átka sem! Az
évenkénti kikísérés ünnepén az elhalt rokonságukat vendégül látva csak úgy dagad
a keblük az előbbre jutásuk felett érzett büszkeségtől; nem számít, ha ketten
osztoznak is egy szemen és egy fogon, ha csonka kezűek, netán ténylegesen kígyót
melengettek azon a dülledő keblen. A holtak pedig nemcsak falhatnak, vedelhetnek
és mulathatnak kedvükre, de a halál némaságából szabadulva a nyelvük is megered:
beteljesült vagy csalfa szerelmi kalandozásaikról mesélnek, egykori sérelmeket,
vitákat hánytorgatnak fel, de még az is előfordul, hogy békejobbot nyújtanak
régi haragosaiknak, vagy nászra kelnek az élőkkel.