Van a természetben egy parázsló föld alatti tűz, amely sosem alszik ki, és
semmilyen hideg nem tudja lehűteni. [...] Ennek a föld alatti tűznek minden
ember keblében ott van az oltára: mert a leghidegebb napon, a legzordabb hegyen
az utazó melegebb tüzet őriz a köpenye alatt, mint amit bármely tűzhelyen
csiholhatnánk. Gyaloglás közben, körülvéve az élet nyersanyagától, mikor a
legelevenebb övez, mikor átcsúszik a természet az én határán, akkor elérhetünk
egy pillanatnyi kapcsolatot azzal, ami vad, és nem emberi. Ez a vadság, ez az
életelv mindenhol ott van, bennünk is, a városainkban is, a társadalmunkban is.
Az élő utat tör magának, és lerombol mindent; nem ismer szabályt és hierarchiát,
csak magát az életet. Thoreau három klasszikus szövege a gyaloglásról és a
vadságról először olvasható magyarul Nádasdy Ádám virtuóz fordításában.