36 évesen én voltam az ország legfiatalabb igazgatója. A jó színházvezető
ismérve, hogy egy személyben igazgatója, pszichológusa, apja, anyja, barátja a
beosztottjainak. Lelkileg nagyon-nagyon megérintett a kirúgásom. Bírósági
végzésem van arról, hogy 11 évvel ezelőtt az Operaházban a balettigazgatói
pozíciómból jogellenesen mentettek fel. 58 éves voltam, tele elképzeléssel,
energiával, tervekkel. Nekem az Operaház nem a második, hanem az első otthonom
volt. A testem nem betegedett bele, de a lelkem meghalt. Az orvos bátyám úgy
hívott engem, hogy a hülye öcsém. Nehéz ember vagyok, mert maximalista, és nem
bírom elviselni a dilettantizmust, a tehetségtelenséget, a hozzá nem értést, a
szakszerűtlenséget, és ezeket szóvá is teszem. Tudtam, hogy anyukám volt
koncentrációs táborban, de erről nem beszélt. A karjára volt tetoválva egy szám,
soha nem kérdeztem, az mit jelent. Mindig jó embernek tartottam magam, de volt
bennem nagyképűség, volt bennem nagy fokú önzés, egoizmus, olyan tulajdonságok,
amiket ma megszólok.