Már megbántam, hogy belekezdtem ebbe a könyvbe. Nem arról van szó, hogy
fárasztana, mert nem kötelességem megírni; és őszintén szólva azzal, hogy ennek
a világnak a kezébe adok néhány nyúlfarknyi fejezetet, egy kicsit elterelem a
figyelmet az örökkévalóságról. De a könyv unalmas, temetőszagot áraszt, olyan,
mint amikor a haldokló összerándul; ez súlyos, mondhatni elemi hiba, mert a
legnagyobb gond ezzel a könyvvel te vagy, olvasó. Szeretnél mihamarabb
megöregedni, a könyv pedig lassan halad előre; szereted a célratörő és
összefogott elbeszélést, a kiegyensúlyozott és gördülékeny stílust, ez a könyv
és az én stílusom pedig olyan, mintha részeg lenne, tántorog jobbra és balra,
meglódul, azután megáll, zsémbel, kurjant, fel-felröhög, az égre kiált,
botladozik és lehuppan a földre... Ritkán esik meg, hogy a világirodalom egyik
nagy klasszikusa száznegyvenkét év késéssel érkezzen meg a magyar olvasókhoz. A
brazil irodalom legnagyobb alakjaként számon tartott Machado de Assis különös
regénye 1881-ben jelent meg először, s bár hazájában mindig is nagy megbecsülés
övezte, csak jóval a szerző halála után, a 20. század második felében szerzett
rangjához méltó elismerést. De vajon mi teszi különlegessé ennyi idő után is ezt
a realista nagyregények korában született művet? A regény elbeszélője, a jómódú,
Rio de Janeiro-i felső-középosztályba tartozó Brás Cubas - aki saját bevallása
szerint nem egy halott író, hanem egy író halott - saját halála után, a
túlvilágról visszatekintve meséli el életét, amelyet kisebb-nagyobb szerelmi
kalandok, nagyvilági társasági események és meggyőződés nélküli politikai
ambíciók jellemeztek. Csakhogy Brás Cubasnak megvan az a különös szokása, hogy
időről időre ironikus-filozofikus eszmefuttatásokkal zökkenti ki olvasóját: hol
egy víziló hátán utazva mereng az idők kezdetéről, hol egy fekete lepkéről vagy
egy rövid szárú csizmáról elmélkedik, hol Arisztotelész és Helvétius
filozófiájából csinál tréfát, hol a könyv leendő kritikusainak üzen, hol pedig
föld- és növénytani párhuzamokkal igyekszik szemléltetni a 19. század végi
rabszolgatartó brazil társadalom visszásságait. Gyermekkori barátja, a tébolyult
Quincas Borba révén még egy bizarr filozófiai rendszerrel, a humanitizmussal is
megismerteti olvasóit.