Kant két prekritikai, A tiszta ész kritikája előtt írt művének vizsgálata révén
a jelen könyv a szokásosnál egységesebbnek mutatja azt a gondolati utat, amely
általános megítélés szerint fordulatot hozott filozófiájában. Már az Egy
szellemlátó álmai (1766) megjeleníti a majdani rendszer legfőbb részeinek
egymásra vonatkozását és kijelöli a metafizika számára abból adódó feladatot. Az
erkölcs előírásai közvetlen mozgatórugókként vannak az ember szívébe vésve (mit
kell tennem?); az erényes életen alapulhat a túlvilág reménye és az istenhit
(mit szabad remélnem?); e tárgyban a spekulációk lehetetlenek és szükségtelenek
is, ezért az emberi ész határairól szóló tudomány kidolgozása (mit lehet
tudnom?) lesz a metafizika új, a morált és a vallást védelmező tiszte. E feladat
tudatos végrehajtásához tartozik a Székfoglaló értekezés (1770), amely a könyv
egyik fő tézise szerint már teljes egészében tartalmazza a kritikainak mondott
fordulat alapgondolatát. Az egyszerű emberben is meglévő erkölcsiség és az abból
fakadó vallásosság tehát megelőzik azt, amit majd Kant kritikának nevez -
mélyebb értelemben erre a prioritásra utal a címben a prekritikai jelző.