Amikor a vámosok megtaláltak a francia határon egy kamion rakterében lapulva
koszosan és büdösen, tizenkét éves voltam. Fogalmam sem volt róla, hogy az
útlevelem hamis, és néhány papagáj módra ismételt francia szó kivételével csak
oroszul beszéltem. Nem tudtam elmagyarázni, hogyan jutottam el a Kaukázusból
idáig, az emberi jogok és Charles Baudelaire hazájába. A legnagyobb baj, hogy
útközben elveszítettem Gloriát. Gloria Bohme-et, aki azóta vigyázott rám, hogy
anyám meghalt. Vele a háború, a határok, a nyomor és a félelem ellenére szabadon
éltem. Rettenetesen hiányzott nekem, de nem mondtam le a reményről, hogy egyszer
megtalálom ezt a hatalmas szívű asszonyt, aki elvarázsolta az életemet..