Szeressünk, tanuljunk, gondolkodjunk, fejlődjünk. Jókai Anna leánya, Molnárné
Bánky Nóra felelte ezt arra a kérdésemre, hogy mit hagyott örökül édesanyja. E
négy szóval nemcsak családjának, hanem a nemzetnek is üzent a 85. évében elhunyt
Kossuth-nagydíjas író. Befelé és felfelé hallgatózott. Nemcsak istenhívőként,
hanem ahogy maga fogalmazott, istentudóként élte mindennapjait, hallgatóságát
nem középiskolás fokon és egész személyiségével tanítva. Vékával mérte a
bölcsességet. Jelenlétével, humorával, diszkrét iróniájával lenyűgözte, felrázta
közönségét, azt (is) bizonyítva: a szellem műhelyében nincsenek nyugdíjasok.
Papnőként éppúgy számon tartották, mint politikusként. Ha valakire, rá illett a
nemzet nagyasszonya titulus. Aki ismerte, tudta: megszenvedett élet állt
mögötte, s mivel soha nem feledte, hogy honnan érkezett, széles skálán
mozgott-mozog olvasótábora. Fia, Bánky Gábor azt mondta, édesanyja nem volt
hatással pályaválasztására, hiszen gyerekkorától színész akart lenni, viszont a
könyvek, amelyek után csak a kezét kellett kinyújtania, olvasómániássá tették.
Jókai Anna szerint minden fontos könyv tett, nemző aktus, és minden érett
olvasat fogantatás. Hogy fontos-e a 85. születésnapjára megjelent emlékkötet?
Nekem mindenképpen. (Lőrincz Sándor)