Jevtusenko, ez a gyermekien őszinte, nyersen szókimondó, friss és harsány,
tiszta indulatú költő az ötvenes évek közepe táján tűnt fel az irodalomban, s
nevét hamarosan megismerte az egész világ. Első magyar nyelvű kötete 1961-ben
látott napvilágot, s az azóta eltelt évek folyamán olvasóink is egyre jobban
megismerték és megszerették e kivételes tehetségű költő poézisét. Jevtusenko
költészetének középpontjában az ember áll, az ember élete és világa minden
örömével és bánatával, szenvedéseivel és szépségével. De ugyanilyen erővel
szólal meg verseiben az emberiség boldogsága, békéje iránti aggodalom s a
szenvedélyes tiltakozás, a pusztítás, az embertelenség, a háború ellen. ?Mindent
meg kell tennünk szavunkkal, hogy az emberiség ne juthasson el a bumm-ig, ahogy
Eliot írta. De szavunkkal azért is mindent meg kell tennünk, hogy az emberiség
ne juthasson el a szellemi jóllakottság önelégült üvöltéséig, ami erkölcsileg
legalább olyan veszélyes, mint a háború. S amikor majd az élet pályaudvarán fel
kell szállnunk az utolsó vonatunkra, hadd ragyogjon az élőknek hátrahagyott
végrendeletként a pályaudvar falán mindaz, amit írtunk? ? mondta a költő a
szófiai írótalálkozón, tömören és világosan megfogalmazva ezzel költői
hitvallását. Kötetünk Jevtusenko tizennyolc évi költői terméséből ad válogatást
időrendi sorrendben.