A feladat száz könyvet megmenteni. Most mindegy, hogy az ostromlott városból,
vagy az ostromlott világból. Olyan száz könyvet, amelyből, ha minden más könyv
elveszne, az emberiség irodalmának vonalát nagyjában helyre lehetne állítani.
Ezúttal nem arról van szó, hogy valaki szórakoztató útikönyvek katalógusát
szerkessze meg, vagy hogy időtöltésből a puszta szigetre száz kedves szerzőjét
magával vigye, hanem arról, hogy olyan műveket gyűjtsön össze, amelyeknek
fordítása minden nyelven már régen meg kellett volna legyen. E száz mű közül az
egyiknek legalább mindig az éjjeliszekrényen kellene lennie, hogy az ember, ha
nem is többet, elalvás ellőtt egyetlen szót elolvasson és az emberi lét igazi
tartalmából legalább valamit az éj sötétségébe világításul magával vigyen. A
száz könyvön nem szabad száz kötetet érteni. Ez a helyzet sok furcsaságot
idézne: Goethéből ki kellene hagyni Eckermannt, vagy a költeményeket,
Dosztojevszkijből és Tolsztojból egy mű kivételével minden egyebet, a kétkötetes
Platónból az egyiket. A száz könyv száz életművet jelent, száz oeuvre-t, száz
szerző művének javát. Ahol csak egyetlen könyvről van szó, mint Rabelaisnél vagy
Danténál, alkudni nem lehet. A modern szerzők azonban sokkönyvűek; náluk a
könyvek címe vita tárgya, száma nyílt kérdés. Az egyéni ízlés a katalóguson
változtatni fog tizet, talán húszat, esetleg harmincat. Az eltéréseket támadni
és védeni lehet. Ötven műben feltétlenül mindannyian meg fogunk egyezni; esetleg
hatvanban, kedvező esetben nyolcvanban. Minden valószínűség szerint a
legfontosabb nyolcvanban.