Az őszinte hang és a természetes stílus önmagában is aranyat ér, s ha mindez
ráadásul egy stílusosan megírt, gazdagon illusztrált könyvben jelenik meg -
különleges ajándék az olvasónak. Ez a könyv ilyen. Olyan természetességgel szól
életről, ételről, amilyen természetesnek Lévai Anikót már 18 éve ismerjük: nem
hivalkodik ő sem, a szöveg sem. Ebben a könyvben is úgy lép elénk, ahogy eddig
találkoztunk vele, teszi a dolgát, humorral, kedvesen, mosolyogva, megalkuvást
nem ismerve. Csak mesél. Ott ülünk vele mi is a konyhában, jó szívvel fogadott
vendégként, s miközben főz, hallgatjuk őt. És szavai lebontják a falat,
kitágítják a világot. Őszinte és eredeti könyv ez: a konyhaablak mögött, a
csodálatos fotókon ugyanis nem csak az ötgyermekes családanya tűzhelye jelenik
meg a különféle gusztusos ételekkel, de felsejlik az étkezőasztalnál ülő család
is, emlékek, arcképek, kalandos, megindító és szívszorító történetek - egy
meghitt család életének pillanatai villannak föl és bomlanak ki ebben a
meghatározhatatlan, besorolhatatlan, különleges műfajú írásban. Lévai Anikó
olyan emlékeket oszt meg velünk e könyvben, amelyekért késői korok történészei,
politikusai, művelődéstörténészei és gasztronómusai igencsak hálásak lesznek -
vallja Szőcs Géza. Mi most ne előlegezzük meg e hálát. Mondjunk csak egyszerű
köszönetet nem a majdani, hanem a mai olvasó nevében a szerzőnek azért, hogy
elkísérhettük szubjektív univerzuma ösvényein Szolnoktól Montreálig és
Salgótarjántól Hongkongig, amely ösvények mentén a referencia-pontokat annyi
érdekes ember, annyi ínycsiklandó (olykor hátborzongató) étel, annyi anekdotikus
esemény jelenti. Rólunk már szinte mindent és annak az ellenkezőjét is megírták,
így ezzel a könyvvel jómagam szerettem volna ablakot, ha csak egy konyhaablakot
is nyitni az életünkre, és bepillantást engedni mindazoknak, akik nem ismernek
minket közelről: mi ilyenek vagyunk. - vallja a szerző.