Edwin Williamson Borges Az életút antik (Európa), 2010 744 o., kemény kötés
védőborítóval, szép állapotú 3200.- Kard és tőr, tigrisek, Alef: Borges
életművének állandó, rejtélyes motívumai korántsem csupán különféle
filozófiai-metafizikai problémák illusztrációi, hanem a szerző életének nagy
traumáiból, fájdalmas csalódásokkal teli szerelmi életéből, megoldhatatlan
konfliktusaiból fakadnak. Az életműnek ezeket a személyes gyökereit tárja fel
számunkra Edwin Williamson oxfordi irodalomtörténész és Latin-Amerika-kutató,
aki - miután tíz éven keresztül élt Borges univerzumában - úgy meséli el a XX.
század egyik legnagyobb hatású írójának életét, hogy láthatjuk: Borges nem hűvös
könyvmoly volt, hanem Argentína politikai viszontagságai és saját szerelmi ügyei
miatt is állandó érzelmi viharok dúlta, megejtően törékeny ember, aki az
irodalomban valamiféle megváltást keresett önmaga számára: szabadulást állandó
kétségeiből és gyakran az öngyilkosság gondolatáig fokozódó kétségbeeséséből.
Williamsont elsősorban pszichológiailag ragadja meg a Borges-jelenség:
alaptétele, hogy a mindennapi életünktől látszólag oly távol eső, többnyire a
lét és a megismerés alapkérdéseivel foglalkozó írásai nem érthetők meg teljes
mélységükben, ha nem ismerjük Borges és az apja ellentmondásos viszonyát, az
anyjához fűződő, különlegesen szoros kapcsolatát, vagy ha nem tudjuk például
azt, hogy számtalan jelenetben egy kamaszkori szexuális élmény köszön vissza? A
szerző koncepciója vitatható - vitatják is -, de kétségtelen, hogy e
monumentális munka helyenként provokatívan pszichologizáló megközelítése
segíthet abban, hogy az olvasó a filozófiai, kultúrtörténeti, esztétikai
kérdések mögött meglássa a valóságos embert. Bármi lehetnék - írta Borges egyik
versében. - Hagyjatok homályban. S bár Willamson megkísérelte e homályt
szétfoszlatni, a Borges-rejtélyek megoldása paradox módon csak még
titokzatosabbá teszi az ember és a mű zsenialitását. Williamson életrajza kis
Borges-könyvtárunkba illeszkedik (Borges-életműsorozat, Borges társszerzőkkel
írt műveinek kiadása, Sorrentino interjúkönyve Borgesszel, Martínez Borges és a
matematika című könyve), melynek alapján nyugodtan elmondható, hogy a nagy
argentin írótól és íróról most már gazdag anyag áll rendelkezésre magyar nyelven
is. Borges elutasította a szemfényvesztést, amely szerinte a realizmus
lényegéből fakad - a regényíró ugyanis úgy tesz, mintha tükröt tartana a valóság
elé, holott valójában semmivel sem tud többet a világban zajló folyamatokról,
mint az olvasói. Úgy vélte, hogy az irodalmi fikciót nincs értelme leplezni: a
történet orbe autónomo, a képzelet önálló birodalma, amelyet a szerző kedve
szerint, szabadon alakíthat, ha sikerül meggyőznie az olvasót, hogy kellő költői
hitelt tulajdonítson neki. Borges nemcsak a realizmus béklyóját dobta le, de a
regénynek a modern irodalmi hierarchiában elfoglalt kiváltságos helyét is
megkérdőjelezte. Olyan elbeszélő műfajokhoz vonzódott, amelyek jóval megelőzték
a regény kialakulását - fabulát, hőskölteményt, példázatot és mesét írt.
Kedvelte azokat a modern műfajokat is, amelyeket a regény kimagasló tekintélye
alacsonyított le - a horrorisztikus vagy kalandos elbeszélést, a
tudományos-fantasztikus és leginkább a detektívtörténetet, amelyet aprólékosan
kidolgozott, teleologikus cselekményszövése miatt csodált. Nem mintha kötötte
volna bármiféle műfaji megszorítás. A fikció igézete alól semmi sem vonhatta ki
magát; a keze alatt még egy-egy könyvismertetést, nekrológot, tudományos esszét
vagy lábjegyzetet is áthathatott az elbeszélő varázsa. Ahogy emlékezetesen
megjegyezte, még a metafizika és a teológia is a fantáziairodalom egy-egy ágának
tekinthető. Edwin Williamson Aprólékos kutatómunkán alapuló, lebilincselő
életrajz a latin-amerikai irodalom egyik legjobb kritikusától. Mario Vargas
Llosa