Vágták volna le Zsófi iszonyodik az érintéstől: nem bírja elviselni, ha
hozzáérnek, és ő sem tud megérinteni senkit. De konokul és elszántan küzd azért,
hogy ezt az irtózatot megértse. Vajon gyerekkori hátborzongató pillanatának
hatása, amelyre sokáig visszaemlékezni se mert, elér-e a jelenig? A szerző,
ahogy korábbi novelláskötetének valamennyi történetében, regényében is arra akar
kíméletlenül rálátni, sőt az olvasó figyelmét is oda akarja szögezni, ami a
leginkább rejtve van: a már-már megszokottnak tűnő mindennapi életfélelemre, meg
akarja találni azt az egyetlen kifeszített pillanatot, amikor minden elromlott,
ahogy azt is, mi vezethetett odáig. A regényben Zsófi gyerekkorának
szeretetvággyal átitatott képei váltakoznak a jelenben játszódó eseményekkel.
Fojtott feszültség járja át ezt a lidérces, hétköznapi (rém)történetet, amelyben
a szerző könnyed, mégis erőteljes nyelvi magabiztossággal hálózza be az olvasót,
szinte megkövetelve a közreműködést.