Az irodalom alighanem úgy kezdődött, hogy egy csomó vadember ült a tűz körül,
bámulták a lángokat, és az egyik hazudott. Ő volt az író. Azóta az irodalmat
bevonta a filozófia, pedagógia és más tudományok zománca, könyvtárak mélyére
kényszerült, de az ősi forrás: az élő mese változatlanul folyik tovább
elbeszélőtől hallgatóig. A Gázlámpák alatt szerzője született hallgató. Bármikor
elcserél egy történetet egy vacsoráért: ha valaki mesélt a Kiskörben, ő néha
reggelig is ottmaradt. A történetek hiteles voltát sohasem kutatta, ezért
tévedés volna álcázott ripotoknak tartani őket. Emlékezett a régi mondásra: Ha
látok egy tökéletes hűséggel lefestett kutyát, attól még nem fog el semmiféle
művészi megrendülés, legfeljebb annak örülök, hogy egy kutyával több van a
világon. Beérte azzal, hogy a történeteken meghatódott, megilletődött és
elgondolkodott. Külön kell szólni a H. Kovács történetekről. Anyagukban több a
szatirikus elem, mint a többiben, tehát az írói önkény is. A szerző ennek
ellenére szeretné hinni, hogy ötletei mégsem idegenek a lámpákkal megvilágított
kisköri esték hangulatától.