Vonnegut újabb édesbús, keserves remekműve az egykor öröknek vélt polgári
értékrendet gyászolja. A cím a kamaszkorú gyilkos, Rudy Waltz gúnyneve. Vaktában
kilőtt töltényével egyszerre két életet is kiolt. Rudy anyjával házuk radioaktív
kandallópárkánya végez, az ohiói Midland City összes élőlényével pedig
neutronbomba. Viszont szerepel a könyvben egy örök álmából felébresztett pilóta.
Szimbolikus figura. Az ejtőernyő nélküli madárember küldetése, hogy kísértsen az
immár lakatlan, ámde épen maradt városban. Rudy bűntől bűnhődésig kalauzolja az
Olvasót lelki békéje felé vezető, göröngyös útján. A ma már klasszikus abszurd
egyszerre profetikus példázat és intés: tisztességesnek kell maradnunk akkor is,
amikor a feladat teljességgel lehetetlennek tűnik. Egyetlen rab volt odafent,
egy fekete asszony, nem városbeli, akit egy távolsági buszról szállítottak le,
mert megverte a fehér buszsofőrt. Az asszony lentről, a Dél mélyéről jött, s ő
ismertetett meg azzal a gondolattal, hogy születéskor kinyílik egy
kukucskálónyílás, és ha becsukódik, az a halál. Ahonnan jött, ott mindennapos
lehetett ez a gondolat. ... Megkérdezte, mit keres a börtönben egy ilyen szép
ruhás fehér fiú. Azt mondtam, baleset történt, miközben a puskát tisztogattam.
Ki tudja, hogyan, elsült, és valahol messze megölt egy asszonyt. Magamban már
kezdtem kidolgozni a védekezésemet, ha egyszer apának esze ágában sem volt
ilyesmi. - Ó, Uramisten - mondta az asszony -, hát becsuktál egy
kukucskálólikat? Cudar érzés lehet.