Ellentmondásos időkben, 1943-ban jelenik meg Nyirő József Az elszántak című
novelláskötete. Az újságíró, publicista szerző kitörő örömmel ünnepli
Észak-Erdély Magyarországhoz való visszatérését, a művész, a szépíró viszont
mind nagyobb aggodalommal figyeli a háború veszedelmét. Ebben az ugyancsak
sajátos helyzetben novellái két érzelmi véglet között hullámzanak, egymás után
kerül ki tolla alól a drámai sűrítettségű, balladai tónusú elbeszélés, meg a nem
felhőtlenül derűs, inkább könnyes-mosolyos, góbéskodó novella. Nyirő alaptézise,
elbeszéléseinek kiindulóhelyzete ezúttal is az, hogy az isten által oly jónak,
nemesnek teremtett székelységet a kemény-kérlelhetetlen történelem folytonos
megpróbáltatásoknak teszi ki, egy-egy hősének olyan sorscsapásokat kell
elszenvednie, amennyit szerencsésebb nemzetek generációk alatt sem élnek át. Egy
helyütt azt írja Nyirő: ?Az emberek dolgoztak, küzdöttek, szerettek, sírtak,
éheztek, fáztak, káromkodtak, imádkoztak vagy tömlöcbe mentek a változatlan élet
szeszélye szerint. Mindennap elestek, mindennap feltámadtak.? Hősei e világon
támadnak föl, lelkük tisztaságával, megigazulásával.