Egy mesebeli királylány úgy berágott a szerelmére, hogy megfőzte a gyerekeit.
Meséli egy királylány. Nagyanyjáról, a szerelméről, anyjáról, a szomszéd
Antiról, férfiakról, jobb kézfején egy L alakú forradásról. Nagyapjáról, aki tíz
évig haldokolt, és egy keserűségében mindenkivel baszó, szerelmes ukrán
kurváról. Mitológiai alaptörténeteket, hogy állítólag a világot egyetlen fickó
cipeli a hátán, ilyesmik, közben meg lemossa és átlakkozza a körmét. Nekem
kiváló arcberendezésem van, sokan irigylik, mondja, és úgy, hogy ne tudd
letenni. Ha letennéd, vedd föl. Szeretem a férfiszagot. Sokan mondják, hogy hű,
meg ha, és büdös, meg ilyenek, de szerintem nem tudják, mit beszélnek, csak
megtanulták. Szükségem van rá. Megyek az utcán, aszfaltoznak, vagy valamit
csinálnak, engem nem érdekel, az a fontos, hogy dolgoznak, vannak izmaik, látom,
ahogy dolgoznak az izmaik, ha elmegyek mellettük, megállnak, néznek, de úgy,
hogy lássam, és van szaguk meg mindenük. Úgy kerek a világ, ha dolgoznak az
izmai, ez így van rendjén, ne mondja, csinálja, de nagyon, úgy, hogy izzadjon
belé, mert annak van szaga, életszaga van, férfi. A világnak ott van vége, ahol
már nem néznek. Elementáris, őszinte, húsevő, boldog, boldogtalan. Azon
morfondírozik, milyen volna egyszerre két férfit boldoggá tenni. Aludna középen.
(Kukorelly Endre)