(Második, bővített kiadás) A vérségi összetartozás - ha nem élnek vissza vele s
nem emelik a kizárólagsság szintjére - érték. Ezt senki sem tagadhatja, aki
saját, vér szerinti családjában szeretetet kapott, s aki családtagjai iránt úgy
érez felelősséget, mint rábízottjai iránt. Az elmúlt évtizedek oktatáspolitikája
a magyarság újabb nemzedékei előtt kétségesnek állította be, hogy egyáltalán
létezik közös származási gyökerekkel rendelkező magyar nép. Még ma is annak kell
védekeznie a tudományos életben, aki cáfolja ezt. Nem hangozhat eléggé a
humánbiológia, genetika, antropológia, populáció-biológia szava. Nyilván azért
sem, mert másként hamarább válna köznevetséggé a finnugrista nyelvtörténetből
levezetett magyar őstörténet...Nagy Ákos (1913) Ausztráliában élő kutató
vércsoport-antropológiai munkája éppen ezért fontos. A szerológus-gyógyszerész
doktor körülbelül egymillió vércsoportadat birtokába jutott; nemcsak gyűjtötte
és rendszerezte az egész emberi világ, a történelmi és a mostani Magyarország
idevágó táblázatait, hanem maga is rengeteg vércsoportvizsgálatot végzett el. Az
egyes népességekre jellemző vércsoport-gyakoriságokat összehasonlító
kutatómunkája a háború előtt kezdődött: a M. Kir. Pázmány Péter Tudományegyetem
Közegészségtani Intézetében résztvevője volt a Darányi Gyula professzor által
vezetett nagyszabású vércsoport-meghatározási felméréseknek. Mozaikszerű
tanulmányában - melybe beleillesztette többek között Hideo Matsumoto
immunglobulin-génjelzőkkel kapcsolatos eredményeit, Jery Wozczyk haptoglobinra
vonatkozó, ugyancsak szenzációs vizsgálódásait - megállapítja kárpát-medencei
népünk egészének egységes és sajátos képet mutató vércsoport-örökségét,
felvázolja etnikai ősmúltunk egy lehetséges változatát. Hipotézise szerint a mai
magyarság a Kárpát-medence őslakóinak vérét és a velük összeolvadt Árpád
honfoglalóinak vérét egyaránt csörgedezteti.