Giacomo Puccini az operairodalom legnépszerűbb szerzői közé tartozik, mégis elég
későn foglalhatta el méltó helyét a zenetörténetben. Talán éppen a népszerűsége
miatt ? véli Julian Budden. Az olasz opera több évszázados világuralmának utolsó
nagy egyéniségeként számon tartott művész hamar elérte, amire sok pályatársa
hiába vágyott: a közönségsikert. Akadémikus körökben azonban gyanakodva
méregették, afféle könnyű kezű, felszínes komponistának könyvelték el. Pedig
rendkívül aggályos volt. A témakeresés, a librettistákkal folytatott küzdelem, a
zenei megformálás kínjai, az újra meg újra átdolgozott művek sorsa mind-mind
arra utalnak, hogy a színpadon látható könnyedség aprólékos műgond és kitartó
munka eredménye. Budden ennek az alkotófolyamatnak jár utána. Feltárja az egyes
művek keletkezéstörténetét, ismerteti az operák cselekményét, bőséges
kottapélda-idézetekkel illusztrál, elemez. Nyomon követi a zeneszerző egyéni
stílusának alakulását, eszközeinek gazdagodását, színpadi, dramaturgiai
érzékének fejlődését. Mindezt az életrajzba ágyazva, időrendben, nemzetközi
kitekintéssel. Tárgyalja Puccini művészi, társadalmi kapcsolatait és zilált
magánéletét, szenvedélyeit, utazásait, melyek során többször megfordult
Budapesten is. A hiánypótlónak és minden szempontból mérvadónak számító kötetet
magyar vonatkozású képanyag egészíti ki. Szakmailag ellenőrizte Mikusi Balázs és
Mikusi Eszter.