Mi ketten kísérők az utcán várakoztunk. Kijött Dezsővel egy beosztott, aki
mondott valamit a kapuőrnek, aki már az első pillanatban megnyerte
tetszésünket... Mindkét kezét zsebében tartotta és cigarettáját pittyedt ajkai
között, nyelvével művészien kezelte. Egyik kezét lassan előhúzta zsebéből és
rámutatott egy - az árokparton álló - hatalmas teherkocsira és egyszerű
kézmozdulattal jelezte, ?iszkiri hátramenet a nagykapun!. Ide tartozik, hogy ez
a nagykapu nem egy egyszerű, közönséges - nagyobb fajta - kapu, hanem két
remekbe szabott dísztégla oszloppal, amolyan múlt századi, igazi grófi bejárat
volt... Dezső beült az irdatlan jószágba, melyhez képest egy Messzer kicsike
ölebecske. Lezseren tapogatózott. Ideje az aztán ?bőven volt, ?ismerkedni a
behemót kocsival... Mi csak álltunk félig elfordulva, hogy arcmimikánk rejtve
maradjon... Titokban törölgettük gyöngyöző homlokunkat, amikor egyszer csak
?felbőgött a motor, mint egy jó Messer a mester keze alatt... A kocsi lassan
elindult, hogy beálljon a sorsdöntő ?hátramenethez... Beállt... Sima
kapcsolás... Dübörgés... és a hatalmas test az egyik főúri díszoszloptól
?biztonságos 3 centire berobbant az udvarba... (persze lehet, hogy volt 5 centi
is...) Miután nem hallottunk sem csattanást, sem dörrenést vagy kiáltást,
szemünket kinyitottuk és izzadó tenyerünket törölgetve ?hála Istent rebegtünk...
Dezső közben lezseren, mosolyogva kiszállt, az ajtót laza eleganciával, keményen
becsapta... Az őr, hüvelykujját feltartva, beintett az irodából kitekintőnek...
A vizsga sikerült... Sorsunk ?csokoládésra fordult...