Imre Lajos nem csupán irodalomtörténész és író, de nagyszerű, sikeres pedagógus
is volt, akire egykori tanítványai ma is szeretettel és hálával emlékeznek.
Rövid élete megakadályozta abban, hogy tanítványok százai kerüljenek ki a keze
alól. Csupán két olyan osztálya volt, mindkettő Jászapátin, amelynek diákjait
osztályfőnökként ő irányította az első osztálytól az érettségiig. 1953-tól
'57-ig egy fiúosztályt vezetett, majd '57-ben a szeretett IV. d. osztály
következett. Erre az osztályra volt a legbüszkébb, ennek diákjaival teremtett
olyan szoros emberi kapcsolatot, amely megmaradt haláláig. Tanítványai később is
bármikor fordulhattak és fordultak is hozzá tanácsért, eligazító szóért,
biztosak lehettek benne, hogy megkapják. Az egykori IV. d. osztály diákjai ma
már jóval idősebbek, mint Imre Lajos volt halálakor. Emléke azonban nemhogy
fakulna, de minden találkozáskor elevenebb, mert most érezzük igazán, amikor
számot vetünk pályánk végén saját életünkkel, hogy mit kaptunk tőle tudásban,
emberségben. Úgy érezzük, mindezért szerény viszonzás, ha összegyűjtjük és
közreadjuk szépirodalmi munkásságának termését. Ebben nemcsak a hála és a
kegyelet vezetett minket, hanem az értékmentés szándéka is, hiszen Imre Lajos
prózai munkái értékek, amelyeket tékozlás volna tetszhalálban hagyni régi
újságok elsárgult lapjain.