Nagy Lajos, hogy igazának érvényt szerezzen, és megbosszulja öccse, András
herceg meggyilkolását, hadjáratot vezetett Nápoly ellen. De hiába volt sikeres
harcaiban, hiába menekült el Johanna Nápolyból, amint a magyar király távozott
az országból, a helyiek szinte nyomban fellázadtak a hátrahagyott kormányzó
ellen. Johanna eközben ismét legnagyobb pártfogójánál, a franciaországi
Avignonban székelő pápánál keresett segítséget. A szentatya, Nápoly hűbérura
természetesen nem hagyhatta veszni birtokát, s ismét kezdetét vette a parttalan
és csupán az időhúzást szolgáló diplomáciai huzavona a magyar korona, Nápoly és
Avignon között. A pápa ismét az eddig bevált módszerrel élt: politikai
ígérgetések és manipulációk követték egymást, és csupán látszatintézkedésekre
került sor. Lajos király, akit lekötöttek országa belső ügyei, egy második,
reményei szerint végső nápolyi hadjáratot tervezett. Lovagként
elképzelhetetlennek tartotta, hogy az igazság ne győzedelmeskedjen. Ám miközben
a legtöbb gondját lovagkirályhoz méltó módon és eszközökkel próbálta megoldani,
Nápoly és Avignon teljesen másféle módszerekkel élt... A magyar uralkodónak
tehát ismét hadat kellett vezetnie Nápolyba. Ám kétségtelen sikerei sem
bizonyultak elegendőnek ahhoz, hogy egyszer s mindenkorra megvethesse a lábát
Itáliában, és megszerezze Nápoly trónját. Közben sereggel támogatta rokonát, a
pogány litvánokkal hadakozó lengyel királyt, s felajánlotta a pápának, hogy a
számára kedvező, Nápolyt érintő kúriai döntés érdekében oroszlánrészt vállal a
litvánok megtérítésében. Ám Avignonban még ez sem bizonyult elegendőnek...