Szerző: Valerio Aiolli Fordította: Szokács Kinga L?Harmattan Kiadó, 2006
Firenzében vagyunk, 1966 novemberében. Az emlékezetes, pusztító árvíz napjaiban
veszi kezdetét a történet, s talán véletlen, hogy az elbeszélő gyermekhős éppen
egyidős az 1961-ben született Valerio Aiollival. Mintha visszautaznánk az
időben, a hatvanas évek Olaszországában találjuk magunkat, amely néhány év
leforgása alatt szédítő gazdasági és társadalmi változásokat élt meg, melyeknek
hétköznapi vetületét az Én és a bátyám dialógusa egy kispolgári család sorsán
keresztül ábrázolja: ennek része és következménye a szülők kölcsönös
félrelépése, a családi lét egységét válságba sodró építkezési spekuláció, a
hirtelen jött jólét, mely egyeseknek ölébe hullott, míg másokat tönkretett. ?Mit
jelent az, hogy valaki meghal, kérdezem. Hogy felrepül az égbe, mondja ő. Akkor
te meghaltál? Nem. Én elrepültem az angyalokhoz, nem éppen az égbe. Carolini
nagypapáék mennyezetére? Nem, azok csak rajzok. Az igaziakhoz. Van zene? Van.
Milyen zene? Trombita. Szép? Igen. Akkor ki hal meg igazán? Az öregek. A
nagyszülők? Igen. És miért? Az öregség miatt. És amikor meghalnak, hová mennek?
Az égbe, Istenhez. Isten kicsoda? Egy öregember, aki még soha nem halt meg. És
ott van a magasban, ahol a csillagok? Magasabban. Magasabban? Magasabban. És a
halottak hogy tudnak olyan magasra feljutni? Rakétákkal. Olyan ruhában, mint
Gagarin? Talán. Talán igen.? A kötet adatai: Megjelenés éve: 2006 Terjedelem:
184 oldal