Állandó lárma zsibongott itt a levegőben, boldog zsivaj, az utca nagy és szabad
vidámsága. Az emberek, amíg élnek, lármáznak, később úgyse lármázhatnak -
olvashatjuk az Esti Kornél harmadik fejezetének Fiume-leírásában. Az
általánosító megfogalmazás lehetővé teszi, hogy a lármát ne csak az Esti által
olyannyira imádott olasz városlakók fesztelen viselkedésére vonatkoztassuk,
hanem valamilyen ennél egyetemesebb érvényű jelenségnek tekintsük. A
beszélgetések, a nevetések, a fájdalomkiáltások mind-mind arról tanúskodnak,
hogy életben vagyunk - maga az élet ad hírt magáról a világ ki nem kapcsolható
zsivaján keresztül. Jelen tanulmánykötet összeállításakor éppen az
foglalkoztatott bennünket, hogy az elbeszélő próza nyelve miként képes
felmutatni ezt a tapasztalatot; hogyan járul (és járulhatott) hozzá annak az
életfogalomnak a történeti alakulásához, amelynek jelentésmezője magában
foglalja az emberi lét egyszeriségét (biosz) és a természeti létezés folytonos
körforgását (zoé) is. A kötet szerzői: Balajthy Ágnes, Balogh Gergő, Bengi
László, Fodor Péter, Gregor Lilla, Kerber Balázs, Kulcsár Szabó Ernő,
Kulcsár-Szabó Zoltán, Lénárt Tamás, Lőrincz Csongor, Mezei Gábor, Mészáros
Márton, Molnár Gábor Tamás, Nagy Csilla, Simon Attila, Szirák Péter, Vincze
Richárd A legnagyobb kihívás tehát éppen abban rejlik, hogy miként tudunk a
tematikus elemek puszta azonosításán, illetve a fikciós elbeszélések és az
élettudományok felfedezéseinek illusztratív összekapcsolásán túllépve, az élet
(hol felzengő, hol elhalkuló) lármájának médiumaként értelmezni egy-egy irodalmi
művet. A kötetben szereplő írások változatos módon tesznek eleget ennek a
kihívásnak. Többek között azt vizsgálják, hogy a 20. századi és a jelenkori
elbeszélő próza miként jeleníti meg élő és élettelen, kulturális és természeti,
vagy épp a különböző organikus létezők (ember, állat és növény) relációját.
Feltárják például azt, hogy maga az életfogalom milyen konnotációkat hordoz,
milyen kontextusokkal kapcsolódik össze egy-egy mű nyelvhasználatában, de
vizsgálják azt is, hogy milyen összefüggések fedezhetőek fel egy szöveg
szerveződése, megalkotottsága és a benne megidézett szerves struktúrák között.