Balzac alig múlt harmincéves, amikor belefog minden idők legbecsvágyóbb és
legátfogóbb regény-katedrálisának, az Emberi színjátéknak az építésében. A húsz
éven át írt nagy mű egyik első darabja a Gobseck. Főhőse már Balzac egyik
legtökéletesebb figurája. Gobseck, a vén uzsorás, nagyszerűen megállja a helyét
ama pénzemberek és bankárok társaságában, akiket Balzac még talán nagyobb
odaadással fest meg, mint a fehér húsú, puha hercegnőket. Az olvasó sosem fogja
elfelejteni a sápadt, vértelen arcát, szigorú, lélekbe hatoló tekintetét. Ez a
?bankjegy-ember? átlát a jón és a rosszon, tévedhetetlen az emberek
megítélésében, és szíve mélyén ott rejtőzik az emberség csöppnyi szikrája.
Csavaros észjárása, kíméletlen jósága örvénybe taszítja az aljasokat, de
megnyitja a becsületesek előtt az érvényesülés útját. Ha a Gobseck még csupán
kitűnő ujjgyakorlat, az öt évvel később írt Goriot apó már ?maga a mestermű?
(Gyergyai). Ebben a regényben, amely Goriot-ról, erről a modern Lear királyról
szól, az író a csúcsra hágott. Az apai szeretet monomániás őrültjéről szóló,
sötét kalandokkal teli detektívregény, amely egyúttal társadalomrajz, szerelmi
történet és a diadalmaskodó szenvedély hőskölteménye is, nemcsak a korabeli
olvasók tetszését nyerte meg: sikere tartósnak bizonyult. A két mű sok-sok
nyelven, számtalan kiadást ért meg, és milliók közkincsévé vált.