A magyar olvasók körében is népszerű norvég írónő, Linn Skaber érzékeny a
generációkat foglalkoztató problémákra. A szívem egy bezárt bódé című kötetében
a kamaszok világában mártózhattunk meg, a Ma négykézláb akarok járni címűben
pedig a felnőttkor, a középgeneráció kaleidoszkópját mutatja meg. Linn ezúttal
az idősebb nemzedék örömeit, bánatait, ünnep- és hétköznapjait kívánja láttatni
és éreztetni az olvasókkal. Interjúkat készített, megfigyelt, átölelt és írt. A
szövegeket melegség, humor, bölcsesség, bánat, boldogság, poétika hatja át - és
legfőképpen mély érzelem meg finom rezdülés. Linn Skaber egyedülálló stílusa és
Lisa Aisato ecsetvonásai révén az idősebb emberek és a sorsok átélhetően
jelennek meg az olvasó előtt. És ki ne szeretné megismerni az idősek gondolatait
és tapasztalatait, hogy számot vethessen saját életével, és jobban megismerhesse
önmagát? Egyik fül: Korábban fogalmam sem volt arról, hogy Linn Skaber mennyire
csillogó szerző. Most már tudom - Tor Hammero, Nettavisen Mindketten elpirulnak,
és valahányszor megszólalnak, elpirulnak és bólintanak egymásnak. Szemlesütve
mosolyognak, pedig igazából azt akarják, hogy a másik lássa. Talán ráismernek
erre a mosolyra? Száz évvel korábbról, valahonnan, egy strandról, egy parkból,
az utcáról, egy étteremből? Vajon fiatalon látták egymást valahol? Olav illik
mellé. - Úgy nézünk ki, mint két régi bőrtáska - mondja Grethe, és Olav nem
nevet, csak bólint, és ő is végighúzza az ujját a vasmacskán, de mivel Grethe
keze is azon pihen, azon simít végig, ide-oda húzogatja rajta a kezét, mintha
nem tudná, mi egyebet tegyen. Nem mer Grethe szemébe nézni, csak jólesően
simogatja. Grethe sem mer az ő szemébe nézni. Nem tudja, mi történne, ha a
szemébe nézne, úgy reszket belülről, mintha éhes lenne, mintha levegő után
kapkodna, mintha fiatal lenne. (részlet)