Milyen Budapest, amikor már csak az állatkertből kiszabadult állatok
bolyonganak benne? Papp-Zakor Ilka novelláiban a napjainkban már megszokott
abszurd viszonyaink áthurcolkodnak a fantázia birodalmába. Az erőszakos, önző,
butácska vagy csak bánatos figurák, akik vagyunk, összekeveredünk a nonhumán
világgal: anyám előbb-utóbb egy téglaszínű mozdony, az elhagyott, állapotos
lánynak kilences iker begóniái születnek, nagymamában rovarok és mindenféle
állat lakik, a telefonbetyárkodó aggokat házikedvenceik, a kopogólemúrok
segítik. Nem gondoltam volna, hogy a kelet-közép-európai cinizmus természetrajza
ennyire mulatságos bír lenni. (Selyem Zsuzsa) Papp-Zakor Ilka második kötetét
olvasva delíriumos, amorf képeskönyvet lapozgatunk, amely egyszerre bizarr és
ismerős. Elkapart, ekcémás sebek, rejtett tetoválások titkait vizsgáljuk
Közép-Kelet-Európa nevesincs görbetükreiben, míg magány, szeretet, cinizmus
mágikus portréiban magunkra ismerünk. Szorongásainkra az öregségtől és a
haláltól, a telefoncsörgéstől vagy a szerelemtől. Papp-Zakor Ilka lendületes,
szellemes mesélő, aki a feketehumort sem méri szűkmarkúan.